Életeket ment Magyarországon a Servier

Márkák

A jövőben is befektet Magyarországon a Servier, amely elkötelezett a hazai kutatási tevékenységének fenntartásában – jelentette ki a francia gyógyszeripari cégcsoport elnöke a budapesti Kutatóintézet 10 éves fennállásának jubileumi ünnepségén. A magyarországi Servier Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet (SRIMC) munkájának eredményeként az onkológia területén már klinikai kutatási fázisba jutott két és preklinikai fejlesztési fázisba további egy olyan molekula is, amely rákos betegeknek nyújthat életmentő segítséget.

„Magyarország nagyon fontos számunka, hosszú távra tervezzük a jelenlétünket, és a jövőben is be fogunk fektetni a magyarországi kutatás-fejlesztésbe” – jelentette ki Olivier Laureau szerdán Budapesten. A Servier francia gyógyszeripari cégcsoport elnöke erről a magyarországi Servier Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet (SRIMC) fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt. Hozzátette: a világszerte több mint 21 ezer lelkes, elkötelezett embert foglalkoztató Servier munkája a hálózatba szervezett kutatók együttműködéséről szól, amelynek fontos része Magyarország is. A cégcsoport csupán két országban (Franciaország és Magyarország) folytat az alapkutatástól a klinikai kutatásig, a gyártástól a forgalmazásig terjedő tevékenységet.

Olivier Laureau

„Magyarország kutatási kiválósága arra késztetett minket, hogy fenntartható módon fektessünk be az országba. Ez összhangban áll azzal a szándékunkkal, hogy magas színvonalú kutatómunkát kívánunk folytatni annak érdekében, minél innovatívabb megoldásokat találjunk a betegek számára” – jelentette ki az elnök. „Ezt bizonyítja a csoport összes tevékenységének működtetése az országban, amely a betegek iránti elkötelezettségünket és a magyar kormánnyal való együttműködésünket is jelzi. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Servier Hungária Kft. megállapodása révén 2014 óta a magyar kormány stratégiai partnere lehetünk.”

Olivier Laureau elmondta: a diabétesz, a szív-és érrendszeri, valamint a neuropszichiátriai terület mellett a munka középpontjában kiemelt területként az onkológiai kutatások állnak. Ezen a területen sok még a kielégítetlen igény, a Servier pedig arra törekszik, hogy a betegek érdekeit mindvégig szem előtt tartva új gyógyszereket, illetve megoldásokat találjon. „Sokat kell még dolgoznunk azért, hogy emberéleteket mentsünk meg” – fogalmazott a cégcsoport elnöke.

Ponevács Pana Petra

Az eseményen részt vett dr. Ponevács Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkára is. Beszédében kifejtette: Franciaország komoly partnere Magyarországnak, tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom mintegy 8,1 milliárd eurót tett ki. Ezenfelül hazánkban a negyedik legnagyobb befektetőnek számít Franciaország, mely eredményhez jelentősen hozzájárul a Servier is beruházásai révén.

Tíz év eredményei

A bizalom és a felelősség jellemezte a magyarországi Servier Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet elmúlt tíz évének történetét – mondta Kotschy András az eseményen. A kutatóintézet igazgatója felidézte: amikor a Servier úgy döntött, hogy Magyarországon létesít kutatás-fejlesztési központot, egyben bízott a hazai kutatókban és az ország fejlődésében is. „A Servier Kutatóintézet jól példázza a gyógyszergyár magyar kutatás iránti elköteleződését. Az elmúlt tíz évben az intézet konstruktív és kölcsönös bizalmon alapuló munkakapcsolatokat hozott létre a Servier csoport kutatási egységeivel Franciaországban és Magyarországon, valamint a csoport partnereivel, mint például a Novartis vagy a Vernalis” – mondta Kotschy András.

Kotschy András

Az elmúlt évtizedben a Servier 4,2 milliárd forintot fordított tudományos eszközbeszerzésre, amely nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít. Összességében mintegy 30 milliárd forintot költött az intézet működésére. Amikor a gyógyszeriparban befektetünk, tudjuk, hogy tíz év múlva arathatjuk le a hasznot – fogalmazott az igazgató, aki szerint az elvégzett munka eredményei mára látszódnak. Az itteni kutatás eredményeképp már két gyógyszerjelölt molekula jutott a klinikai tesztelés, egy pedig a preklinikai vizsgálat fázisába, emellett 16 szabadalom és 13 tudományos közlemény is jelzi a munka hatékonyságát. A kutatóintézet tevékenységét több hazai és nemzetközi díjjal is elismerték – tette hozzá az igazgató.

Középpontban a betegek

Jan-Frederic Kesselhut

A kutatóintézet munkája abban áll, hogy új molekulákat hoz létre, amelyek jobb, hatékonyabb gyógyszereknek bizonyulnak, mint a korábbi készítmények – mondta el az eseményen Jan-Frederic Kesselhut. A Servier Hungária Kft. igazgatója kifejtette: legfőbb célunk, hogy a betegeken segítsünk, hogy eljuttassuk számukra ezeket az új, jobb gyógyszereket. A munka a diabétesz, a depresszió, a szív- és érrendszeri betegségek kezelését szolgáló anyagokra koncentrál, ám egyre inkább kiemelkedik mindezek mellett az onkológia területe. Ezt bizonyítja a közelmúltban lezajlott akvizíció is, a Shire Laboratórium onkológiai üzletágának felvásárlása is, mellyel két új, hazánkban is bejegyzett terápiás termékkel bővült a termékportfólió. Ezzel együtt már négy Servier-termék érhető el Magyarországon, amelyek a rák különféle típusai esetében alkalmazhatók.

A betegek iránti elkötelezettséget és a Servier portfóliójának gazdagítását emelte ki beszédében dr. Claude Bertrand is. A Servier cégcsoport kutatás-fejlesztési tudományos igazgatója kiemelte: az innováció egyre komplexebb folyamat, hiszen az alapvető kémia mellett biológiai, technológiai és egyéb területeken dolgozó kutatóknak is együtt kell működniük. „Egyedül nem lehet sikert elérni, a kutatás csapatmunka, amelyet a Servier az egész világon képvisel” – jelentette ki dr. Claude Bertrand.

A Servier Gyógyszergyár kutatási tevékenységének számottevő része Magyarországra koncentrálódik, melynek valódi tanújele, hogy két molekuláris kutatóközpontja közül az egyik, a Servier kutatóintézet Budapesten található, amely 60 magasan képzett alkalmazottal – akiknek közel fele doktori végzettséggel rendelkezik – végzi tudományos szakmai munkáját. A kutatóintézet olyan kevéssé kiszolgált gyógyászati igényekre összpontosítja erőforrásait, mint például az onkológia. Az elmúlt tíz évben, különösen az előbb említett területen a SRIMC által végzett kutatás áttörő felfedezésekhez vezetett.

Kotschy András (jobbra) mutatja be a Servier Gyógyászati Vegytani Kutatóintézetet

Az intézet működése mellett fontos szerepet játszik a tudományos innováció előmozdításában is Magyarországon. Egyetemi partnerei révén aktív kapcsolatokat ápol a vezető kutatóközpontokkal és tudósokkal a régióban. A Servier Kutatóintézet részvétele az Eötvös Loránd Tudományegyetem irányításával 2017-ben elnyert Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ biomarker konzorciumában a minőségi, innovatív és interdiszciplináris kutatás iránti elhivatottságát igazolja.

A Servier 25 éve van jelen Magyarországon és a kezdetektől stratégiai országnak tekintette hazánkat. Több mint 3200 alkalmazottal és 4 vállalati egységgel a Servier a magyar gyógyszeripar egyik legfontosabb szereplője.

A Servier vállalatról

A Servier egy nonprofit alapítvány irányítása alatt álló nemzetközi gyógyszeripari vállalat, amelynek székhelye Franciaországban (Suresnes) található. A Servier világszerte 21 700 embert foglalkoztat, és erős nemzetközi jelenléttel rendelkezik 149 országban, 2017-ben 4,152 milliárd euró forgalmat bonyolítva le. Teljesen független lévén, a forgalomból származó bevétele (a generikus üzletágat nem számítva) 25 százalékát visszaforgatja a kutatás-fejlesztés területére, és összes nyereségét fejlesztésre használja fel. A vállalati növekedést a Servier állandó innovációra törekvése alapozza meg öt kiválósági területén: szív- és érrendszeri, autoimmun és neuropszichiátriai betegségek, rák és cukorbetegség, valamint a magas színvonalú generikus gyógyszerekkel kapcsolatos tevékenysége. A Servier a gyógyszerfejlesztésen túl eHealth megoldásokat is kínál.

További információk: www.servier.com.