Csapolással és felhívással indult az idei sörszezon

Márkák

Ünnepélyes keretek között indították el az idei sörszezont

Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kraft Sör Egyesület közös csapolással nyitotta meg az idei sörszezont. A hazai mintegy 120 millió korsós éves fogyasztás túlnyomó többsége magyar sörgyárakban és sörfőzdékben készül, a csapolt sör pedig a legfrissebb sörélményt nyújtja a kedvelőknek. A sörös szervezetek a Sör mi több kezdeményezés keretében fogtak most első ízben össze, hogy méltó helyére kerüljön a csapolt sör a hazai sörkultúrában.

Május 10-én csütörtökön a Budapest Music Center tetőteraszán megtartott megnyitón a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója, Schillinger Attila megnyitotta a rendezvényt és bemutatta, hogy miről szól a szövetség új, Csapramagyar kezdeményezése, Ali Rawech Szami pedig a Kraft Sörfőzők Egyesületének képviseletében mondott köszöntőt. A hangulat megalapozásáért a Momentán Társulat és Kovács Gábor sörblogger feleltek egy közös sörözéshez témába vágó impró-show-val. Az exkluzív sörvacsorához Vásárhelyi István sörgasztronómus szakmai csemegéit kóstolhatták meg a vendégek.

„A csapolt sörben nem csak a legfrissebb sör élmény van benne, hanem az a szakértelem és emberi törődés, ami az alapanyagok kiválasztásától a sörfőzésen át a csaposig mindenkit jellemez, aki kapcsolatba kerül a sörrel. A sör a társasági italok királya. Különösen igaz ez a csapolt sörre” – emeli ki a lényeget Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója, aki Ali Rawech Szamival, a Kraft Sör Egyesületének képviselőjével közösen csapolta le az idei szezon első sörét. „Azért csatlakoztunk a Sör mi több kezdeményezéshez, mert közös ügyünk a magyar sörkultúra fejlesztése és számunkra is kiemelten fontos, hogy a minőségi csapolt söröket megismertessük a hazai fogyasztókkal” – tette hozzá Ali Rawech Szami.

A magyar sörpiacon 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott1, a csapolt sörök a teljes belföldi piac 10 százalékát teszik ki, a kraft söröknél ez az arány jóval magasabb. A Magyar Sörgyártók Szövetsége idén ezt a meglévő bázist szeretné tovább növelni és bővíteni. A csapolt sör népszerűsítése érdekében a szezonnyitón startolt el a szervezet Sör mi több programsorozatán belül létrehozott Csapramagyar.hu kezdeményezése is, amelynek első lépéseként a Momentán Társulattal közös impróshow-n láthatott a hordó mélyére a közönség. A most indult oldal egész évben több szempontból is feldolgozza a csapolt sörözés témáját, felhívva a fogyasztók figyelmét a legfrissebb sör élményére. A sörszövetség vonatkozó programjairól is innen lehet majd tájékozódni.

Nem csupán a szezonhoz, hanem a gasztronómiához is egyre közelebb áll Magyarországon a sör. A szakmai szervezet „Sör mi több” elnevezésű kezdeményezése a hazai sörkultúra fejlesztése mellett a sör modern gasztronómiai helyének megtalálását is célul tűzte ki. A kezdeményezés első lépése volt a sör gasztro hét elindítása, hogy minél több sör-étel párosítás legyen elérhető a hazai vendéglátó egységekben, hozzájárulva ezzel a minőségi sörfogyasztás növeléséhez. Idén elsőként követőiket kérdezték meg2, hogy a sör és az ételek hogyan találkoznak egymással. A megkérdezettek közel felének a legfontosabb, hogy az ízek harmóniában legyenek, nyitófogásként karamellizált bacon-ropogóst, főételnek csípős csirkeszárnyakat választanának kedvenc italuk mellé.