Gyárat épített a Márka

Márkák

A Márka Üdítőgyártó Kft. mintegy 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházással gyártó- és palackozóüzemet hozta létre Felsőlajoson.

Az alfoldiregiomagazin.hu híre szerint a vállalat a beruházással – melyhez 500 millió forint európai uniós támogatást is nyert – az általa forgalmazott Márka üdítőitalok gyártását a korábbi, a Gramex 2000 Kft-nél történő bérgyártatást követően saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását bővíti. A cél, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiséget 100 millió literre növeljék. A gyárat október 27-én, pénteken adják át.

Pécskövi Tibor tulajdonos-ügyvezető elmondta: az idei forgalom 40 százalékát a csendes termékpaletta (gyümölcslevek, jeges teák) adja majd. A közeljövőben egy újabb gyártósor üzembe helyezését és a logisztikai tevékenység bővítését is tervezi a cég. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően – 90% – hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot, csomagolást stb. A vállalkozás most nem csak átadott gyára miatt érkezett mérföldkőhöz, hanem amiatt is, mert 2017-től megújult arculattal, vagyis egyedileg, a cég által tervezett palackformával, címkedizájnnal és megfiatalított szlogennel van jelen a piacon.

Az építkezés megkezdésekor megjelent hírek szerint a 2007-ben új tulajdonoshoz került Márka a fejlesztéssel újabb országok piacait is megcélozza, melynek érdekében önálló képviselet kiépítésén dolgozik Romániában, Horvátországban és Szerbiában is.