Az easyJet az esélyegyenlőségért

Márkák

Nőnap alkalmából csak női személyzettel repült a cég London-Madrid járata, a távlati cél pedig a pilótanők arányának növelése.

A ma reggeli London-Madrid easyJet járat nem csak azért volt különleges, mert a felszálló A320-as gép a híres angol pilótanő, Amy Johnson nevét viselte, hanem mert nőnap alkalmáből a gép kizárólag női személyzettel repült.

A felszállás előtt Kate McWilliams, aki 27 évesen a világ legfiatalabb kereskedelmi járaton szolgáló kapitánya elmondta, számára a Nemzetközi Nőnap többek között a repülésben elért eredményeket is jelenti, ezért gondolták, hogy egy olyan járat indítása, amelyben több mint 15 női easyJet munkatárs vesz részt, méltó módja az ünneplésnek.

2015 őszéig az easyJetnél a felvett pilóták 6 százaléka volt nő, ezután indították el az Amy Johnson Flying Initiative nevű kezdeményezésüket, amely célja az volt, hogy az arányt megduplázzák. A program során több mint 600-an jelentkeztek a légitársasághoz, és már az első évben elérték a kitűzött 12 százalékos arányt. Az új cél, hogy 2020-ig a felvett pilóták ötöde legyen nő.