A BioTechUSA nyerte Az Év Hazai Franchise Hálózata díjat

Márkák

A Magyar Franchise Szövetség 2016-ban ismét kiírta pályázatát, amellyel összesen 8 kategóriában indulhatott el a versengés a Szövetség szakmai elismeréséért. A táplálék-kiegészítőket gyártó és forgalmazó BioTechUSA Az Év Hazai Franchise Hálózata címért pályázott, melyet el is nyert.

Az immáron 500 alkalmazottal, közel 130 franchise üzlettel és 70 országra kiterjedő forgalmazói hálózattal rendelkező vállalat pályázati anyagában beszámolt bolthálózatának bel- és külföldi lefedettségéről és forgalmának alakulásáról. Bemutatta 2016 évi marketingtevékenységét, illetve a tavalyi know-how fejlesztéseket, innovációkat. Ezen fejlesztéseket a BioTechUSA nemcsak az üzletek megújításában hajtotta végre, hanem olyan termékekkel lépett a piacra – például a saját gyártású cukor-, laktóz- és gluténmentes, Zero Bar névre keresztelt fehérjeszelettel – ami még Európában is egyedülállónak mondható.

A minőségi szolgáltatás és a minőségi termékek biztosítása érdekében a BioTechUSA csapatának valamennyi tagja 2009 óta központilag szervezett, vizsgaköteles képzési programokon vesz részt táplálkozás, sportcélú étrend-kiegészítők és sporttudományok terén. Üzlethálózatukban szaktanácsadó eladók dolgoznak, akik komplex tanácsadást nyújtanak a vásárlások mellé ingyenes szolgáltatásként, annak érdekében, hogy minden fogyasztó személyre szabott kiszolgálásban részesülhessen, és olyan étrend-kiegészítőt vigyen haza, ami korának, nemének, egészségi állapotának és céljainak a legmegfelelőbb.

A 2016 évi franchise díjak kiosztására 2016. január 19-én került sor, a hazai franchise szakma legrangosabb eseménye, a Díjkiosztó Gálavacsora keretében. A BioTechUSA által elnyert Az Év Hazai Franchise Hálózata díját Kabina Péter belkereskedelmi osztályvezető (a képen középen) vette át.

„Cégünk 1999 óta értékesít sportolók és az egészségükre odafigyelők számára minőségi étrend-kiegészítőket, 2005-ben nyíltak meg a BioTechUSA első franchise üzletei. Vállalatunkat mindig is a dinamikus fejlődés jellemezte, azonban az utóbbi néhány évben turbó fokozatba kapcsoltunk. A teljesség igénye nélkül megújítottuk a márka arculati elemeit, saját termékfejlesztési és minőségellenőrzési laborokat hoztunk létre, elindult a termelés a saját, 32 000 nm-es gyártóbázisunkon, bolthálózatunk új designt kapott és elindult a nemzetközi franchise terjeszkedés. Ezen intézkedéseknek és rengeteg ember összehangolt munkájának köszönhető ez a díj” – nyilatkozta Lévai Bálint ügyvezető igazgató.

A 2016. Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata címet a BENU Gyógyszertárhálózat nyerte el. A hálózat 2016-ban 26-ról 69-re növelve, mintegy megháromszorozta franchise partnerei számát.

Az Év Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hálózata a Duna House lett. A Duna House Csoport 2016-ban megvásárolta a Metrohouse-t, Lengyelország legnagyobb ingatlan franchise hálózatát.

Az Év Innovatív Franchise Hálózata díjat az Otthon Centrum ingatlan hálózat kapta, elsősorban a felező megbízástípus bevezetéséért.

A 2016-os év Marketing Díjában az Alma Gyógyszertár hálózat részesült, az Internet Média és Web Díjat pedig a Fornetti kapta meg.

Az Év Franchise Átvevője Tóthné Halas Szilvia, a High-Care Cosmetics franchise partnere lett, aki 11 éve a hálózat tagja.

Az Év Fiatal Sikeres franchise átvevőjének pedig File Szabolcsot, az Alma Gyógyszertárak átvevőjét választották. A 7 gyógyszertárat üzemeltető File Szabolcs 2016 decemberében a Best Franchisee of the World nemzetközi versenyben második helyezést ért el Firenzében.