Összeolvad versenytársával a LogMeIn

Piac

A LogMeIn és a Citrix GoTo ágának 1,8 milliárd dollár értékű összeolvadásával kétmillió felhasználóval és egymilliárd dollárt meghaladó árbevétellel bíró cég jön létre.

A LogMeIn, Inc. és a Citrix Systems, Inc. bejelentette, hogy a két vállalat végleges összeolvadási megállapodást kötött, melynek során a LogMeIn a Citrix GoTo ágával egyesül egy Reverse Morris Trust pénzügyi művelet eredményeként. (A Reverse Morris Trust lényege, hogy az üzletágától megszabadulni kívánó nagyobb cég azt egy leányvállalatba szervezi ki, melyet összevon a kisebb vevőjelölttel, új céget hozva létre. A tranzakció elsődleges szerepe az adóoptimalizálás. A Citrix már régóta tervezte a GoTo leválasztását.) A tranzakció értéke megközelítőleg 1,8 milliárd dollár (512,5 milliárd forint), a kibocsátandó részvények és a LogMeIn részvényárfolyama alapján. Az egyesített vállalat bevétele várhatóan meghaladja az 1 milliárd dollárt, több mint kétmillió vásárlóval a világ gyakorlatilag minden országában. A tranzakció végrehajtásával az egyesített vállalat a várakozások szerint a Citrix és a LogMeIn részvényesei javára az első év lezárásáig 65 millió dollárnyi költségszinergiát ér el, és a második évben ez az érték meghaladja a 100 millió dollárt.

A GoTo termékcsalád a kis- és középvállalkozások számára nyújt együttműködési kommunikációs megoldásokat, mint például a GoToAssist, GoToMeeting, GoToMyPC, GoToTraining, GoToWebinar, Grasshopper és az OpenVoice. A LogMeIn, a felhő alapú kapcsolódás egyik vezető szolgáltatója, rövid idő alatt több millió felhasználót és több ezer nagyvállalatot vonzott termékeivel, melyek többek között a join.me, LastPass, LogMeIn Rescue és a BoldChat néven ismertek.

Bill Wagner, a LogMeIn elnök-vezérigazgatója, aki elnökként és vezérigazgatóként vezeti majd az egyesített vállalatot, így nyilatkozott: „Mindkét vállalatban profi munkatársak dolgoznak, akik elkötelezték magukat a könnyen használható szoftver fejlesztése mellett, amelynek segítségével könnyebben kapcsolatba léphetünk az emberekkel, eszközökkel, applikációkkal és termékekkel. Az egyesült vállalat megnövekedett mérete hozzásegít az innováció felgyorsításához és a részvényeseink számára kedvező pénzügyi eredményeket fog eredményezni.”