McDonald’s-mintagazdaság Magyarországon

Piac

Európában elsőként egy magyarországi vállalat, a MasterGood-csoport baktalórántházi broilertelepe nyerte el a McDonald’s csirkehús-beszállítói között a fenntarthatósági szempontok alapján legkiválóbb termelőknek adott Mintagazdaság minősítést.

A McDonald’s Európában több mint 500.000 termelőtől szerzi be a működéséhez szükséges alapanyagokat, többek között évi 113 ezer tonna csirke- és 217 ezer tonna marhahúst. Az ellátásbiztonság és az élelmiszerminőség szavatolása kiemelt feladat, emellett az elmúlt években a fenntarthatóság (energiahatékonyság, állatjólét, a dolgozók körülményei stb.) is előtérbe kerültek. A McDonald’s Mintagazdaság, nemzetközi elnevezése szerint Flagship Farm programot a McDonald’s azért hozta létre 2001-ben, hogy a legjobb fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok kiemelésével, bemutatásával és megosztásával a fenntartható gyakorlatok alkalmazását ösztönözze az ellátási hálózatán belül, és azon túl. A program egy bárki számára elérhető weboldalon (www.flagshipfarm.eu), részletes, a szakmai közönségnek szóló esettanulmányokon keresztül mutatja be azokat a kiemelkedő fenntarthatósági gyakorlatokat, amelyeket a McDonald’s számára élelmiszer alapanyagot termelő vállalatok alkalmaznak. A McDonald’s Mintagazdaság esettanulmányokban maguk a gazdák beszélnek saját rendszereikről, ők mutatják be, hogyan valósítható meg, és milyen előnyökkel jár ez a gyakorlat. A vállalat célja, hogy a gazdálkodóknak irányt mutasson, és segítséget nyújtson a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságának fejlesztésében minden termelő (nem csupán saját beszállítói) számára. Eddig 24 vállalkozás érdemelte ki a Mintagazdaság minősítést, hozzájuk csatlakozott most az első magyarországi cég.


Dr. Cselényi Tibor, a McDonald’s Magyarország minőségbiztosítási vezetője

A McDonald’s európai csirkehús beszállítói közül a MasterGood baktalórántházi brojler telepe világszínvonalú állategészségügyi, állatjóléti és környezetvédelmi gyakorlataival és teljeskörű integrált termelési rendszerével érdemelte ki a McDonald’s Mintagazdaság címet. Az erről szóló oklevelet Horváth Ágnes, a magyar McDonald’s ügyvezető igazgatója – Dr. Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkárának jelenlétében – ma adta át Bárány Péternek, a MasterGood csoporthoz tartozó Baromfi-COOP ügyvezető igazgatójának. „A helyi innováción, a kiemelkedő üzleti eredményeken és az éttermeink, illetve a franchise partnereink nemzetközi reputációján túl az ilyen beszállítói sikertörténeteknek van a legnagyobb szerepük abban, hogy a hazai McDonald’s-rendszer stabil és megbecsült helyet vívott ki magának Európában” – mondta az eseményen Horváth Ágnes. A cég beszállítói kapcsolatainak átlagos hossza hazánkban 18 év, és olyan nagy magyar beszállítókkal dolgoznak, mint az Eisberg (saláták), Univer (ketchup, majonéz, öntetek) vagy a Mezőkert (szárított hagyma).

Az átadáson jelen voltak a MasterGood által szállított alapanyagot feldolgozó, és a Mintagazdaság minősítés megszerzéséhez szakmai támogatást nyújtó OSI Food Solutions cégcsoport képviselői. A bábolnai vállalat a kezdetektől beszállító partnere a hazai McDonald’s-nak, és a magyar piac mellett ma már számos más európai McDonald’s hálózatot is a bábolnai üzem lát el csirkés termékekkel.

A baktalórántházi fejlesztés célja egy olyan modern és innovatív gazdaság felépítése volt, ahol a fenntarthatósági elvárások a biodiverzitás, az energiafelhasználás, a hulladékgazdálkodás, az állategészségügy, állatjólét, valamint a szociális- és emberi erőforrás-felhasználás mutatóiban egyaránt érvényre jutnak. A McDonald’s Mintagazdaságában a baromfiállomány szigorú higiéniai, állategészségügyi szabályrendszerek és felügyelet mellett növekszik. A telephelyeken olyan higiéniai, állatjóléti és az állatok komfortérzetét biztosító beruházásokat hajtottak végre, melyek nemcsak európai, de világviszonylatban is piacvezető megoldások.


Csirkék Baktalórántházán

„Jó példa ez a mintafarm arra, hogy a magyar termelők képesek világszínvonalú, minőségi élelmiszert és élelmiszer alapanyagot előállítani hazánkban. Az ilyen magas hozzáadott értékű termék előállítás a magyar élelmiszer feldolgozás fejlesztési stratégia kiemelt célja, azért messzemenőkig támogatja a magyar kormány is” – mondta Dr. Bognár Lajos, Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár és Országos Főállatorvos.

A 10 ólból álló létesítmény jelenleg a hazai McDonald’s-piac ellátásához járul hozzá. A MasterGood csoport tervei szerint a közeljövőben további öt hasonló telepet építenek fel, egyenként több mint egymilliárd forintos beruházással. „Ezzel a projekttel bizonyítani akartuk, hogy képesek vagyunk eleget tenni a vevőink és az iparág elvárásainak olyan kérdésekben, mint a biobiztonság, az állatjólét és állategészségügy anélkül, hogy engednénk a környezetbarát termelésre vagy a hatékony gazdálkodásra vonatkozó elvárásainkból” – nyilatkozta Bárány Péter.

Papp Zoltán, a McDonald’s Magyarország ellátási hálózatért felelős szenior osztályvezetője a minősítés kapcsán elmondta: „A McDonald’s hazai beszállító partnerei 2011-2014 között összesen 68 milliárd forint értékben exportáltak Európa 21 országának McDonald’s éttermeibe. Ez 28 milliárddal haladja meg az ez idő alatt a hazai étteremlánc által külföldről vásárolt áruk értékét. Tevékenységük gazdasági súlyát jelzi, hogy 2014-ben a McDonald’s beszállítói a teljes magyar élelmiszerexport több mint 1,3 százalékát adták.”

„Megnyugtató a mainstream élén lenni”

Ifj. Bárány László elmondta: a világszínvonalú fejlesztések nagy előnye, hogy az iparág élmezőnyébe juttatják a vállalatot. Ez pedig megnyugtató pozíció, hiszen a versenyből a hátul kullogók morzsolódnak le elsőként.

A nemzetközi versenyben egyébként Magyarország kedvező helyzetben van: költség- és minőségi előnyei mellett nálunk még megvalósíthatóak hasonló beruházások zöldmezős formában, míg Nyugat-Európa számos országában már nem lehet új állattelepek létesítésére engedélyt kapni, a régiek korszerűsítése pedig nem költséghatékony – miközben a fenntarthatóság és az állatjólét egyre fontosabb szemponttá válik a vásárlók számára is.

A MasterGood cégcsoport bevételeinek mintegy 25%-át adja a McDonald’s, emellett az ipari broilercsirke-termelés a meghatározó. Szabad tartásban nevelt állatokból saját márkaneve alatt is készít és forgalmaz termékeket a társaság, de ezek a fogyasztói preferenciák következtében elsősorban csak belföldön értékesíthetőek.