115 éves a Milka

Márkák

A Milch és Kakao szavak összeolvasztásával alkotott márkanevet 1901-ben jegyeztette be Carl Russ Suchard. Az ikonikus lila tehén grafikáját magyar grafikus alkotta 45 évvel ezelőtt.

A Milka dizájnja az elmúlt évszázad során alig változott, mindazonáltal az egyik legmarkánsabb pont egy magyar grafikus, Szabó Sándor nevéhez fűződik. A művész 45 évvel ezelőtt, a Young & Rubicam ügynökség alkalmazottjaként részt vett a közismert lila tehén megalkotásában. A figura 1972 óta állandó elem az alpesi csokoládé csomagolásán.


Összefoglaló a design változásairól

A márka a kezdetek óta az emberi értékek szószólója. Hosszú idő eltelt azóta, hogy az első híres Milka-szlogen megszületett („A leggyengédebb kísértés, mióta csokoládé létezik”). Azóta a márka egy szinttel feljebb lépett, s az elmúlt években a „Merj gyengéd lenni.” jelmondattal még inkább aláhúzta a törődés fontosságát. Most pedig, a Milka 115. születésnapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyengédség és gondoskodás mindannyiunkban bennünk vannak, nem kell mást tennünk, mint mindezt felfedezni és kibontakoztatni.

A gyengédség bennünk rejlik.” – szól a Milka fogyasztóihoz 2016-ban. A márka április végén indította új, globális kampányát. Hazánkban “Az erős ember” reklámfilmjével találkozhatnak a csokoládé szerelmesei az elkövetkezendő hónapokban.

A Milka hazai történelmének első mérföldköve 25 évvel ezelőttre datálható, ekkor kezdődött meg hazánkban a márka hivatalos forgalmazása. Az egyik közelmúltbeli innováció pedig Magyarországhoz köthető. Az ún. szendvicstermékeket kizárólag hazánkban gyártják, immár 4 éve, a Mondelez csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári üzemében, egész Európának. A márkát jelenleg több mint 40 országban forgalmazzák. A Milka a Mondelez-csoport több márkájával is együttműködik: kapható Oreo-, TUC– és LU-Milka, valamint milkás Philadelphia sajtkrém és milkás jégkrém is.

„A magyarok imádják a Milkát, s ezt nemcsak a márkakutatások támasztják alá (a Milka a Magyarországon legkedveltebb 5 márka között szerepel), hanem az értékesítési adataink is. A Milka a legtöbbet eladott táblás csokoládé hazánkban” – mondja Mayer Gábor, a Mondelez Hungária ügyvezető igazgatója. „Portfoliónkat nézve messze a legtöbbet a lila alpesi csokoládéból értékesítünk; a Milka zászlóshajó termékpalettánkon.”

(Fotó: Milka Facebook)