Szerződést bont Ákossal a Magyar Telekom

Márkák

Nem először fordul elő, hogy a cég határozottan kiáll az általa vallott értékek mellett.

Az online médiumokban és a közösségi médiában is gyorsan terjed Kovács Ákosnőellenesnek tartott kijelentéseinek híre, és ez már közvetlen üzleti károkat is okozott a zenész számára. Nem csak arról van szó, hogy Facebook-oldal indult a ma és holnap rendezett arénakoncertektől való távolmaradásra, de az egyik főszponzor, a Magyar Telekom is szerződést bontott a művésszel. Ennek hátteréről az Index számol be.

A Telekomnál nem ez az első eset a határozott kiállásra: szeptember elején a menekülteknek biztosított ingyen wifivel, illetve az erre érkező hozzászólások bátor kezelésével kerültek a hírekbe.

A napokban ismét elnyert a Fogyatékosság-barát Munkahely cím kapcsán nyilatkozta Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese: „A fogyatékossággal élők foglalkoztatási problémáin túl, folyamatosan dolgozunk a hátrányos helyzetű célcsoportok kiszolgálásának tökéletesítésén is. Piacvezető infokommunikációs szolgáltatóként és az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként felelősségünk van a munkatársi kör érzékenyítésében és ezen túl a társadalmi nyitottság növelésében is.”