Életműdíjat kapott a Dilmah alapítója

Inspiráció

Merrill J. Fernando négy másik jelölttel együtt vehette át az oslói Business for Peace Alapítvány életműdíját a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának előmozdításáért.

Az alapítvány a Business for Peace Díjjal azokat az üzletembereket tünteti ki, akik figyelemre méltó tevékenységükkel és odaadásukkal sokat tettek a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának és erkölcsös üzleti magatartásának térhódításáért, amellyel példát mutatnak a világnak.

„Úgy gondolom, hogy az oslói Business for Peace Díj ötlete, valamint a benne rejlő lehetőségek nagyon ösztönzőek tudnak lenni. A béke és a stabilitás megteremtésének érdekében fontos, hogy tudatosabb társadalmi szerepvállalásra buzdítsuk az üzletembereket” – értékelte a kezdeményezést Kofi Annan béke Nobel-díjas ENSZ diplomata, az ENSZ volt főtitkára.

A díj bíráló bizottsága a volt svéd miniszterelnök, Hans Göran Persson, a volt norvég miniszterelnök, Kjell Magne Bondevik, valamint az oslói Béke Kutatási Intézetigazgatójának, Kristian Berg Harpvikennek az ajánlásai szerint, meghívásos alapon állt össze. A bizottság jelenlegi tagjai Michael Spence, a Stanford Egyetem professzor emeritusa és a 2001-es közgazdasági Nobel-emlékdíj jutalmazottja, Shirin Ebadi, emberjogi aktivista, a Női Nobel-díjasok Kezdeményezése a Békéért (Nobel Women’s Initiative to Promote Peace) alapítója és a 2003-as béke Nobel-díj kitüntetettje valamint Muhammad Yunus, bangladeshi közgazdász, a Grameen Bank alapítója és a 2006-os béke Nobel-díj díjazottja. A korábbi díjazottak névsorában olyan személyiségek találhatók, mint Sir Richard Branson (Virgin)Jeffrey R. Immelt (GE), Ibrahim Abouleish (SEKEM, Egyiptom) vagy Reginald A. Mengi (IPP Media Group, Tanzánia).

A díjazottak az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának és Globális Megállapodása, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara nevezettjei közül kerülnek ki. A nevezés alapkövetelménye, hogy a nevezettek példát mutassanak a társadalomnak és kollégáiknak, támogassák az etikus és felelős üzleti magatartást, valamint elnyerjék az üzleti tevékenységeik által érintett közösségek bizalmát.

Merrill J. Fernando – aki az első Srí lankai díjazott – mellett a kolumbiai Juan Andrés Canot, a palesztin Zahi Khourit, a hong-kongi Poman Lot és a brit Paul Polmant tüntették ki.

 

„Ennek a díjnak az érdeme jó pár ezer egykori és jelenlegi alkalmazott, valamint több mint száz munkatárs között oszlik meg, akik együttesen és nagylelkűen támogattak a küldetésem beteljesítésében” – mondta Fernando. – A Dilmah sikere a különleges minőségű ceyloni teában rejlik, amelyet a világ minden táján élveznek a fogyasztók. Sajnálatos módon a tea kereskedelme korábban nagykereskedők kezébe került, akik az elmúlt 30 év alatt olcsó, súlyosan alulértékelt tömegcikket csináltak belőle, melynek során a tea nemcsak minőségében, de eredetiségében és származásának követhetőségében is csorbát szenvedett. Ilyen körülmények között indítottuk útjára 1988-ban a Dilmah 100% Ceylon teát, azzal az elhatározással, hogy ismét eredeti, minőségi teát készítsünk, egy új üzletfilozófiával párosulva, amelyben összekapcsolódik a fogyasztókkal való törődés és az üzlet anyagi hasznának a szegényekkel való megosztása. A Dilmah legnagyobb sikere, hogy a ceyloni tea visszakerült a nagyáruházak polcaira. Ebben a folyamatban pusztán a Jóisten szavának hírnöke voltam, akinek a mostani elismerésért is hálával tartozom.”

SOCIAL MEDIA