A márkakiterjesztés ereje

Márkák

A márkakiterjesztések három-négyszer gyakoribbak, mint az új gyártói nevek és az új márkanevek megjelenése összesen.

Nielsen új termékekre vonatkozó Global New Product Innovation Survey kutatása szerint tízből hat vásárló szívesebben próbál ki egy új terméket, ha azt általa már ismert márkanév alatt forgalmazzák, míg tízből ketten úgy nyilatkoztak, hogy kifejezetten a márkanév miatt is vásároltak már valamilyen újdonságot. A kipróbálásra különösen a fejlődő piacokon van nagy hatással a márkanév ismertsége, de összességében Észak- és Dél-Amerikában a legfontosabb: itt a megfizethetőség után a második legfontosabb szempontként jelent meg a vásárlási döntéseknél.

A Nielsen arra is felhívja a figyelmet, hogy a létező márkanév használata önmagában nem elegendő: a kiterjesztésnek illeszkednie kell az alapmárkához, továbbá biztosítani szükséges a konzisztenciát, az egyediséget és a piaci relevanciát is, ellenkező esetben a kannibalizációt vagy a márkaérték csökkenését kockáztatjuk.

A teljes jelentés innen tölthető le.

SOCIAL MEDIA