Bevinnék a mobilt a hálószobába

Márkák

A Durex új, digitális technológiai részlege mobiltechnológiai áttörésre készül.

Durex, mint szexuális jóléti márka bejelentette, hogy a digitális technológia területére lép egy, a közeljövőben várható fontos termékbejelentéssel, amely forradalmasíthatja szexuális életünket.

Durexlabs a cég első jelentős lépése a digitális piacon, amelynek célja, hogy a divízió a változó társadalmi szokások, az intimitás és a mobiltechnológia területeire is kiterjessze tevékenységét.

A Durexlabs első terméke, melyet Susie Lee technológiai vállalkozóval, a Siren Mobilevezérigazgatójával együttműködve fejlesztettek, az ígéretek szerint ténylegesen segíti majd a felhasználókat az orgazmus elérésében. A mobiltechnológia egyik zászlóvivőjeként számon tartott Lee a biokémia, biofizika és képzőművészet területén szerzett szakértelmével friss perspektívát hozott a cég mobiltechnológiához fűződő szemléletébe.

Richard Arnold, a Durex Kutatás és Fejlesztés divíziójának vezetője a következőt mondja: “A modern szokások mellett az inspirált minket, hogy életünk szinte minden területén egyre fokozottabban támaszkodunk a mobil technológia használatára. Piackutatásunk során is arra jutottunk, hogy valódi igény van a technológia megjelenésére a szexuális életben is.”

Hans Helbig, a Durex globális digitális vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy Susie Lee, nem csupán a technológiát érti, de annak a fogyasztók számára nyújtott előnyeit is, miközben a márka lényegével és céljaival is azonosulni tudott.

A Durex olyan béta-tesztelőket keres világszerte, akik elsőként szeretnék megtapasztalni ezt a forradalmi áttörést. Mindazok, akiket érdekelnek a Durexlabsszel kapcsolatos fejlemények, regisztrálhatnak a www.durex.com/durexlabs oldalon, ahol először lesznek elérhetőek az új információk és egy meghatározott ideig tartó ingyenes hozzáférés lehetősége is.

SOCIAL MEDIA