A pénzügyi vezetők nem ismerik a saját ROMI-jukat

Piac

A megkérdezett brit CFO-k háromnegyede nem tudta volna számszerűsíteni cége marketingtevékenységének megtérülését.

Az Econsultancy 171 igazgatói szinten lévő pénzügyest kérdezett meg számos szektorból, valamint mélyinterjúkat is készítettek pénzügyi és marketingvezetőkkel. A megkérdezettek többsége tudta ugyan, milyen marketingtevékenységeket végez a vállalata, de e tevékenységek megtérülését már nem tudta számszerűsíteni.

A kutatás is rávilágított arra, amit már tudni véltünk: a két funkció különböző nyelvet beszél és nem is igazán értékelik egymás munkáját. Így például, míg a pénzügyesek 62 százaléka fontosnak tartotta a marketingfunkciót, csupán 39 százalékuk érezte úgy, hogy a marketingesek helyes üzleti döntéseket hoznak. Igaz, harmaduk úgy vélekedett, hogy az elmúlt években kiszélesedett a marketingtevékenység köre, és egyre több stratégiai és pénzügyi felelősséget vállalnak fel a marketingesek. Ennek tükrében a pénzügyi vezetők 52 százaléka szeretné, hogy a marketingosztályok jobban megértsék a cég üzleti céljait, 48 százalékuk pedig azt, hogy hitelesebb előrejelzéseket adjanak. Ugyanakkor a pénzügyi igazgatók 24 százaléka nem tudja, hogy a szervezet bevételeinek mekkora hányada származik közvetlenül a marketingtevékenységből.

(Forrás: WARC)

SOCIAL MEDIA