A Gifszínház az EFFIE-n is felért a csúcsra

Inspiráció

A Katona József Színház számára készített kampányt az Arany Penge és a Golden Drum után a hatékony kampányokat díjazó EFFIE-n is elismerték.

A 13. hazai versenyen 11 kategóriában összesen 53 díj – 12 Arany, 15 Ezüst és 25 Bronz, valamint a Platina EFFIE – került kiosztásra. A díjakat azok a kampányok kapták, amelyek a kiírás szerint 2013.január 1. és 2014.május 31. között zajlottak, igazolhatóan sikeresek, hatékonyak voltak, s a zsűritől pályaművükre a legtöbb pontot kapták.

A hatékonyság Oscar-díjának is nevezett EFFIE 13. hazai megmérettetésén a Y&R BudapestBig marketing idea kategóriába nevezett, Katona József Színház számára készített Gifszínház kampánya kapta a fődíjat, a Platina EFFIE-t. Ez a kampány a MAKSZáltal szervezett Arany Pengén, illetve a nemrég lezajlott portoroži Golden Drum fesztiválon is Grand Prix-t nyert. A Y&R a Platina díj mellett 3 arany, 1 ezüst és 2 bronz díjat is nyert, így idén ő lett nem csak a leghatékonyabb, de a legeredményesebb pályázó is az EFFIE-n. (Az ügynökség kreatív szakembereivel, Falvay Lászlóval és Galácz Karolinával készített interjú testvérlapunk, a Médiapiac nemrég megjelent számában olvasható.)

A Y&R-t a nemrég a világ leghatékonyabb független ügynökségének választott ACG követi: 2 arany, 2 ezüst és 3 bronz díjjal, majd az OMD következik a sorban 2 arany, 1 ezüst és 2 bronz díjával. A Gálán a legsikeresebb hirdetők sorrendben a Katona József Színház, a Heineken Hungária Sörgyárak, a Vodafone Hungary és a Magyar Állami Operaházvoltak.

Az Effie-n díjat kapott alkotások részletes listáját a mellékelt dokumentum tartalmazza.

A hazai EFFIE-t a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) és a Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata közösen szervezi. A 13. EFFIE támogatói voltak:

Ringier-Axel Springer, MTVA, Central Médiacsoport, TRND, Port.hu, Brandtrend, RentIT, Copy General, Sign, Marketing&Média, mmonline, Apple Party Service, Imperial22, amerikaiszek.hu, Smúz-viragneked.hu

EFFIE 2014 díjazottak

Letöltés pdf formátumban

SOCIAL MEDIA