Terjed a neuromarketing

Inspiráció

A marketingesek izgalmas újdonság helyett egyre inkább megkerülhetetlen kutatási opciónak tekintik a területet.

Thom Noble neuromarketing-szakértő Admapben megjelent írása szerint a legjelentősebb változást az okozza, hogy a kutatások egyre inkább kilépnek a laborokból és beköltöznek az otthonokba. A szemmozgás-követés, arckifejezés-kódolás, reakcióidőmérés és hangdekódolás technológiája folyamatosan fejlődik: ma már nem szükséges elektródákkal a fejünkön ülni a vizsgálatokhoz, azok elvégzésére a PC-k, tabletek és okostelefonok is alkalmasak. Szintén a haladás következménye, hogy a vizsgálatok immár tömegesen is elvégezhetőek, miközben a költségük és az időigényük is jelentősen csökkent. Noble állítása szerint az érdeklődő vállalat egy próbát már 3000 dollár alatti befektetéssel is tehet a neuromarketing területén, az eredményeket pedig 24 órán belül megkapja.

Az érem másik oldala, hogy a tömegesség hatására az adatok megbízhatósága romlott, valamint az adatgyűjtés minőségével kapcsolatban is merülnek fel kifogások. Ezek kivédésére több technika együttes használatát vagy több, párhuzamosan zajló tesztet javasol a szakértő.

Reklámfilmek tesztelésére már régóta használják a neuromarketing eszköztárát, most azonban a szakemberek széles skálával kísérleteznek, a shopper marketingtől a márkakiterjesztésekig. A multiszenzoros vizsgálatoktól például az ízekre, aromákra és tapintási ingerekre adott válaszok megismerésében várnak sokat. Persze az ügynökségi és ügyféloldalon még sok ismeretterjesztő erőfeszítésre lesz szükség, hogy ezek a módszerek széles körben elterjedjenek.

(Forrás: Warc, kép: SMI SensoMotoric Instruments)