13 vállalat verseng a Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjében

Inspiráció

4 kategóriában kerültek be a vállalatok önálló kezdeményezései a Magyar Adományozói Fórum szakmai megmérettetésének döntőjébe 2014-ben. Az értékelés szempontjai a minőség, a hatás és az innováció.

2011 óta már több mint 100 hazai kiemelkedő támogatói program vett részt a CSR tevékenységeken belül kifejezetten a vállalatok önálló kezdeményezéseit bemutató és elismerő MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán, amely a hazai cégek társadalmi befektetési programjait olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció.

A MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatával az a célunk, hogy széles körben felhívjuk a figyelmet a Magyarország hosszú távú gazdasági-társadalmi fenntarthatóságát is szolgáló, példaértékű támogatói tevékenységekre és ezen keresztül ösztönözzük az üzleti szektor proaktív társadalmi szerepvállalását, valamint a három szektor közötti eredményes összefogást- mondta el Dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója.

A MAF pályázatának döntőjében a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban az alábbi, ábécé sorrendben felsorolt 13 vállalat programjai versenyeznek:

  • BASF Hungária Kft.- BASF Kids’ Lab – Kölyöklabor
  • Budapest Bank Zrt.- “Budapest Bank Békéscsabáért Program”
  • Danone Kft.- Tegyünk Együtt a Gyermekekért egészséges életmódra ösztönző program (TEGY)
  • E.ON Hungária Zrt.- E.ON Energiaközösségek
  • Erste Bank Hungary Zrt.- “Szimbiózisban a Szimbiózis Alapítvánnyal”
  • IFUA Horváth & Partners Kft.- Szakmai Önkéntes Program – vállalatok, egyetemisták együttműködésével
  • Invitel Távközlési Zrt.- InnoMax Díj
  • K&H Csoport- K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő
  • MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.- Közösségi Adományozási Program (KAP)
  • METRO Kereskedelmi Kft.- Élelmiszermentés (expressz kiszállítás az áruházból a rászorulókig néhány órán belül)
  • MOL Nyrt.- MOL Gyermekgyógyító Program
  • OTP Bank Nyrt.- Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) – ingyenes pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási edukációs program
  • Samsung Electronics Magyar Zrt.- Samsung SMART School

A helyezéseket 2014. október 2-án a MAF „Amit mérünk, javulni fog!” szakmai konferenciájának záróeseményén jelentik be az Erste Bank Hungary Zrt. székházában tartott díjátadón.

A döntőbe jutott programok részletes listája a MAF weboldalán tekinthető meg.

(Fotó: Danone/www.tegy.hu)