Díjat nyert a Republic csapata a Young Gloryn

Inspiráció

A Republikánusok szuperhősös kampánya hozott érmet a fiatal kreatívok versenyén először induló csapatnak.

Young Glory a fiatal kreatívok nemzetközi versenysorozata, ahol az iparág fiatal tehetségei hónapról hónapra bizonyíthatják tudásukat. A briefeket minden körben díjnyertes kreatív igazgatók adják, és értékelik.
Az évad utolsó, nyolcadik Young Glory fordulója sem maradt magyar díjazott nélkül. A Republic fiatal kreatívokból álló csapata az utolsó hónapban pályázott először, és sikerült is elhozniuk a bronzot. A csapatban az Alberti Rita – Magda Péter páros mellett Foltin IstvánFekete Réka és Varga Dani dolgozott. A brief politikai jellegéből fakadóan jól jött a csapatnak a kommunikációs stratégiára való rálátás és gyakorlat, amit Fabricius Gábormunkája kapcsán a 2014-es választások alatt szereztek, az LMP kampány során.
Az eddigiekhez hasonlóan az évad utolsó briefje sem volt kifejezetten reklámos. Az amerikai politikai kommunikáció világába kellett beleásnia magát a csapatoknak, a Republikánusokmellett kellett érvelniük. A 8. fordulón a briefet a CP+B alelnöke és kreatív igazgatója, Jason Gaboriau adta. Jason 2 éve csatlakozott a CP+B Los Angelesi irodájához, ami ezidő alatt kis ügynökségből egy full service ügynökséggé vált, olyan ügyfelekkel, mint a Netflix, az Old Navy vagy a Microsoft. A CP+B előtt az Amalgamated társalapítójaként és kreatív igazgatójaként a Ben & Jerry, a Coca-ColaNew Belgium sörfőzde, a Court TV és Svedkavodka kampányain dolgozott. Az ügynökségben végzett munkáit New York legjobb víruskampányai közt tartják számon.
A Republic csapata a fiatal amerikai szíveket a számukra oly kedves szuperhősökön keresztül célozta elérni . Az “ACT FOR SUPERHEROES” kampányban a republikánus értékeket a szuperhősök értékeivel azonosították, és megmutatták az amerikaiaknak, hogy milyen lenne a világ a republikánus értékek, azaz a szuperhősök értékei nélkül. Erőtlen.
A díjnyertes munka ezen a linken megtekinthető.