Amerikában már javul a marketingigazgatók hangulata

Piac

Testvérkiadványunk, a Médiapiac.com Randall Rothenberggel, az IAB elnökével készített interjút. A marketingesek közérzetéről is szó esett.

Jobban érzik magukat a marketingesek

“Nemrégiben vettem részt az amerikai hirdetőket tömörítő ANA éves konferenciáján, ahogyan ezt mindig megteszem tizenkét éve. Ezen időszak alatt ez volt az eddigi legpozitívabb, leginkább lelkesedéssel teli eseményük. A marketingigazgatók továbbra sem mondják azt, hogy mindent tudnak és mindent értenek, de legalább nyitottak, lelkesek, és arra figyelnek, hogy milyen érték teremthető a digitális beruházások révén” – mondta el a Médiapiacnak Randall Rothenberg, az IAB amerikai elnöke. A szakember szavainak azért örülhetünk, mert ami a világ vezető reklámpiacán megjelenik, az – némi késéssel és a helyi sajátosságokkal megfűszerezve – előbb-utóbb nálunk is trenddé válik.

Hozzátette: “Az elmúlt tizenkét-tizenöt évben a marketingigazgatók leginkább védekeztek. Csak egy adat a probléma érzékeltetésére: a marketingigazgatói pozíciót átlagosan két évig töltötték be ugyanazon személy egy-egy helyen, ami egészen szörnyen hangzik. Most viszont egészében véve pozitív képet mutatnak. Az elméletem az, hogy a cégeken belül először a marketingosztálynak kellett azzal szembesülnie, hogy mekkora változást jelent az internet. Ez az első időkben félelmet, bizonytalanságot szült, az is igaz ugyanakkor, hogy ők az elsők, akik kezdenek rájönni, mit is lehet kezdeni a jelenséggel. Ez sok esetben azt eredményezi, hogy egyenesen a marketing vezeti át a céget az új internetes korszakba.”

A közösségi médiáról beszélnek, az automatizált médiavásárlásról kevésbé

Az IAB elnöke szerint “még rengeteg tanulásra van ahhoz szükség, hogy a marketingesek lássák, mire jók vagy épp mire nem jók számukra az új eszközök. A már említett ANA-konferencián például “minden marketinges beszélt a digitális kommunikáció erejéről, a közösségi médiáról, sokan ejtettek szót a natív hirdetésekről, de senki egy árva kukkot nem mondott az automatizált médiavásárlásról.”

Miközben a nyitottság egyre nagyobb, a médiások forradalmi hevülete mintha már/még (?) nem annyira lenne jellemző a márkatulajdonosi oldalra. “Már nem foglalkoznak ezzel. Elfogadták: a forradalom lezajlott. Most jött el az idő, hogy megtanulják az új nyelvet, az új kultúrát.”

A teljes interjút elolvashatja az alábbi linken:

http://www.mediapiac.com/media/online/Forradalmon-tul-valaszokon-innen/10552/