Új tulajdonosnál a The Body Shop

Új tulajdonosnál a The Body Shop
A natúrkozmetikai cég évek óta a L’Oréal tulajdonában állt, most egy brazil vállalat vásárolta meg.

A L’Oréal még 2006-ban vásárolta meg a brit etikus kozmetikai márkát 652 millió fontért annak alapítójától, Anita Roddicktól. 11 év után, idén februárban jelentették be, hogy vevőt keresnek a The Body Shopra; a brazil Natura cég, az Aesop márka tulajdonosának neve pedig júniusban merült fel. A vevőjelölt a nemzetközivé válás felé tett jelentős lépésként tekintett az egymilliárd eurós felvásárlásra.

A The Body Shop magyar blogja a napokban jelentette be, hogy az üzletkötés hivatalosan is lezárult, és a Natura-család tagjává váltak. „A Natura Brazília elsőszámú kozmetikai cége, amelyről tudjuk, hogy nagyon jól fog bánni a The Body Shop márkával. Harcolnak az állatkísérletek ellen, példaértékű elvek alapján működnek és a fenntarthatóságot képviselik 1969-es alapításuktól kezdve” – írják a bejegyzésben.

Banga Ildikóval, a The Body Shop hazai franchise-partnerének kereskedelmi igazgatójával a Márkamonitor két éve beszélgetett.


Péntek Mónika

K&H Csoport

Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!