Lazsálnak a kkv-k

Lazsálnak a kkv-k
Kicsit javult a helyzet, és a cégek máris hátradőltek, kevesebbet költenek reklámra - derül ki a Marketing Commando felméréséből.

Az elmúlt öt év legjobb karácsonyát ünnepelhették a hazai kkv-k, leggalábbis a Marketing Commando nem reprezentatív, ugyanakkor 1500 válaszadó adataira építő kutatásából. A válaszadók 46 százaléka tudta éves összehasonlításban a forgalmát növelni, 40 százalékuknak nem változott és mindössze 14 százalékuknak csökkent a bevétele.

A növekedésben a javuló gazdasági eredmények is szerepet játszhattak. Akárhogy is van, a cégek jelentős része rögtön hátradőlt, és visszafogta a reklámköltését - mondta el a céget vezető Wolf Gábor az I Love Online konferencián. Míg 2013 karácsonyán a cégek 44 százaléka reklámozott többet, egy évvel korábban 58 százalék volt ez az arány.

"Gyanítható, hogy éppen a javuló gazdasági környezet miatt fellélegeztek és leengedtek a kis és közepes vállalkozások, ezért reklámoztak kevesebbet. Ez azonban rossz beidegződés: most kellene törekedni a profitmaximalizálásra, hiszen az ilyenkor elért haszon segíthet majd a 'szűk' hónapok, esztendők alatt" – mondta a kkv marketing-szakértő.

A felmérés szerint a nagyobb marketingaktivitást mutatók 64 százaléka mért forgalomnövekedést, ami 9 százalékponttal több mint egy évvel korábban. Az adatokból kitűnik, hogy jelentős az online kereskedelem erősödése. A csak hagyományosnak tekinthető offline vállalkozások forgalma nem nőtt 2013 karácsonyán. "A tanulság az, hogy ki kell aknázni az online kereskedelem lehetőségét, mert ma ez a csatorna a növekedés lehetőségét kínálja" – hangsúlyozta Wolf Gábor.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!