15 éves Az Év Honlapja pályázat

15 éves Az Év Honlapja pályázat
A webdesign folyamatos változása és sokrétűsége elengedhetetlenné tette, hogy Az Év Honlapja zsűrizési módszerei és értékelési eszközei is rugalmasan változzanak.

A különböző animációk, az új vizuális trendek ismerete, valamint a célközönség legfrissebb elvárásainak és tájékozódási szándékainak megfelelően kialakított felhasználói felület ma már nélkülözhetetlen egy sikeres weboldal kialakításához. „A sikeres webtervezőnek lépést kell tartania az aktuális trendekkel, illetve alkalmazkodnia kell a technológia kínálta lehetőségek – mint például a folyamatosan növekvő sávszélesség – dinamikus bővüléséhez is” – mutatott rá néhány fejlődési irányvonalra Ferling Dávid, az Év Honlapja zsűritagja.

„Az idei évben egyszerűbb és átláthatóbb zsűrizési szempontrendszer alapján értékeljük a nevezett honlapokat, amelyben kiemelt szerepet kap a felhasználói élmény (UX) értékelése, illetve nagyobb hangsúlyt kap a mobilbarát megoldásoknak megfelelő reszponzivitás, a kreatív ötlet, a tartalom és az ezt támogató design” – mondta Varga István, a pályázat alapítója. A nevezési kategóriákban kisebb változások jelentek meg, valamint rendhagyó módon idén 15 éves jubileumi díjat vehet át az a pályázó, aki(k) a legtöbb díjat nyerték az elmúlt másfél évtized alatt.

A pályázatok beküldésének határideje: 2016. október 31.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!