Lexus-űrhajó Luc Besson új filmjében

Lexus-űrhajó Luc Besson új filmjében
A Valerian és az ezer bolygó városa című akció-kalandfilmben a Lexus és az EuropaCorp együttműködésével készült SKYJET is szerepel.

Hétfő éjjel mutatták be a hollywoodi TCL Kínai Filmszínházban Luc Besson új filmjét. A Valerian minden idők legnagyobb költségvetésű európai mozija, így nem véletlen, hogy Hollywood izgalommal és várakozással fogadta a produkciót. A filmben szereplő együléses űrhajót, a SKYJET-et úgy akarta megépíteni a Valerian csapata, hogy a jármű minden részletében valósnak tűnjön, ugyanakkor jól illeszkedjen a 700 év múlva létező valeriánus világ környezetébe. A filmkészítők ezért a Lexus dizájner-csapatával együtt láttak neki a tervezésnek, és a márka jellegzetes formai elemeivel és fejlett technológiáival alkották meg a SKYJET végleges változatát. Érdekesség egyébként, hogy a SKYJET a filmben hidrogén-üzemanyagcellás meghajtással jelenik meg, ez pedig az a technológia, amelyben a Lexus a valódi nulla károsanyag-kibocsátású közlekedés jövőjét látja, és amelynek fejlesztésében az autógyártó már ma is előrehaladott eredményeket tudhat magáénak.

Az együléses űrhajó a premier idején a vörös szőnyegen is feltűnt a film főszereplői, Cara Delevingne és Dane DeHaan mellett.

„Remek érzés volt látni a SKYJET-et a vörös szőnyegen, és nemkülönben a rajongók reakcióját is. A film arra emlékeztet minket, hogy a jövő olyan is lehet, amilyennek elképzeljük. Autógyártóként ez arra ösztönöz minket, hogy lenyűgöző élményeket kínáljunk vásárlóinknak – most és a jövőben egyaránt” – fogalmazott Spiros Fotinos, a Lexus globális marketing-igazgatója a premier kapcsán.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!