Ismert márka vonul ki Magyarországról

Ismert márka vonul ki Magyarországról
A Presse arról ír, hogy a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSI) bezárja budapesti irodáját, és Berlinbe költözik. Az osztrák lap szerint a hírt Patrick Gaspard, az OSI elnöke jelentette be csütörtökön. 

A cikket idéző 444 úgy tudja, hogy az OSI augusztus 31-én szüntetné meg a magyar iroda tevékenységét, így már a nyáron lezajlana a költözés. Mielőtt teljesen áttelepülnének Berlinbe, Bécsben hoznának létre egy ideiglenes irodát. A budapesti iroda a Nyílt Társadalom Alapítványok egyik regionális központja, a más országokba jutó támogatásokat is itt osztották el. Az iroda 100 munkatársának 60 százaléka magyar.

A kormány által januárban bejelentett STOP SOROS-törvénycsomag jelenlegi formájában az OSI-t is hátrányosan érintené, mivel a külföldről érkező támogatások után 25 százalékos illeték megfizetésére kötelezné a szervezetet. A törvény alapján a hatálya alá eső szervezeteknek a belügyminisztertől kell engedélyt kérniük a működéshez. Az engedélyezéshez a miniszter kérheti a titkosszolgálatoktól a nemzetbiztonsági kockázati tényezők vizsgálatát, vagyis átvilágítanák a szervezeteket. Aki a belügyminiszter engedélye nélkül folytatja a tevékenységét, attól elveszik az adószámát, ami gyakorlatilag ellehetetleníti bármilyen civil szervezet működését.

Mivel a Fidesz kétharmadot szerzett, a kormánytöbbség meg tudja szavazni a javaslat nemzetbiztonsági törvényt érintő, kétharmados pontjait is. A választások után Rogán Antal propagandaminiszter arról beszélt, hogy „a javaslatot nem kiüresíteni, hanem bővíteni kell”, fogalmaz a 444.

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1984 óta működött Magyarországon. Az alapító Soros György ekkor hozta létre a Magyar Soros Alapítványt, ami  ösztöndíjakat tudott nyújtani magyarok számára, akik így lehetőséget kaptak külföldi utazásokra és tanulmányokra, köztük több Fidesz-alapítónak, így Orbán Viktornak is. Az OSI ösztöndíjával eddig több mint 2100 magyar diák tanult a CEU-n – írja a portál.

A szintén Soros György által alapított Közép-Európai Egyetem, azaz a CEU esetében is felmerült, hogy a tavaly a kifejezetten a CEU ellen elfogadott felsőoktatásitörvény-módosítás és a kormány részéről folyamatos kommunikációs támadások miatt szintén új helyet keresnek maguknak. A Figyelő Soros-listájára is felkerült a CEU szinte összes tanára. A lista megjelenése után az OSI a munkatársai biztonságát féltve, eltávolította honlapjáról budapesti irodája dolgozóinak névsorát és elérhetőségeiket.

Az egyetem a tervek szerint 2019-ra új campust nyit Bécsben, és ezt sokan tervezett költözés előszeleként értékelik. A CEU egyébként rengeteg szabadon látogatható kurzust kínál más magyar egyetemek diákjainak is, és ezeken az órákon a diákok sokszor többszörösen díjazott előadóktól tanulhatnak. Ezen kívül az intézmény könyvtára is szabadon látogatható, és történelem valamint társadalomtudományok terén nincs is ennél naprakészebb és jobban felszerelt könyvár Magyarországon, jegyzik meg.

Címkék:márka, Ceu

Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!