Együttműködik a Lavazza és André Agassi

Együttműködik a Lavazza és André Agassi
A US Openre egy évtized kihagyás után visszatérő Agassi az „I am Back” kampány arcaként köszönti a tenisz- és kávérajongókat.

A Lavazza New Yorkban, a US Openen jelentette be hivatalos együttműködését André Agassi teniszlegendával. A 120 éves torinói családi vállalkozás sok éve aktívan támogatja a teniszt, 2015-ben az élelmiszer- és italmárkák közül a világon egyedüliként nyújtott partneri támogatást mind a négy Grand Slam-tornához.

A Lavazza olyan partnert keresett a kampányához, aki az olasz céghez hasonlóan a tökéletességre törekszik. Agassi kétségkívül minden idők egyik legkiválóbb teniszezője, hatvan ATP-torna és nyolc Grand Slam-győzelemmel, hat világelső helyezéssel és egy olimpiai aranyéremmel. Egyike a világon annak a néhány teniszcsillagnak, akinek ugyanabban az évben a négy Grand Slam-győzelem mellett az olimpiai aranyérmet is sikerült megszereznie (Golden Slam).

„A Lavazza büszke erre az új partneri együttműködésére, amely az „I am Back” című kampánnyal veszi kezdetét a US Openen. Hat évvel ezelőtt Wimbledonban már látható volt a tenisz iránti elköteleződésünk és a teniszbajnokság hamarosan egyike lett a legfontosabb együttműködési területünknek. A tenisz támogatása stratégiai fontosságú a Lavazza számára” – nyilatkozta Marco Lavazza, a cég alelnöke.

„Az önéletrajzi könyvemben már írtam a kávé iránti rajongásomról, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy a Lavazza partnere legyek” – tette hozzá André Agassi.

„I am Back” kampány

A Lavazza újszerű, kreatív kampánnyal indította útjára együttműködését a teniszcsillaggal. André Agassi azzal a szándékkal tért vissza a US Openre immár a Lavazzával, hogy „visszaadjon valamit” abból, amit a tenisznek köszönhet. A kampány közösségimédia-hirdetésekkel indult, de New York-szerte már számos óriásplakát is látható a teniszező sziluettjével, jól felismerhetően a 80-as évekből emlékezetes neonrózsaszín fejpánttal. Továbbá 150 nyolcvanas évekbeli Agassi-klón indult útnak New Yorkban, hogy városszerte találkozzon a teniszrajongókkal és beharangozzák a Lavazza és Agassi együttműködésének bejelentését. A teniszmérkőzések közötti látványos performanszok mellett a kampány (tennis.lavazza.com) reklámfilmjét is levetítették, köszöntve ezzel a US Openre több mint 10 év után visszatérő Andre Agassit.

„Az ‘I am Back’ reklámfilm olaszországi forgatásától kezdve a kampány koncepciójának kidolgozásáig, mindvégig nagyszerű élmény volt ezzel az innovatív márkával dolgozni. Nagy várakozással tekintek az előttünk álló évek elé. Büszke vagyok rá, hogy a Lavazzában olyan vállalati partnerre találtam, amely a tenisz iránti szenvedélyemen túl a gyermekek és az oktatás iránti elkötelezettségemben is osztozik” – fogalmazott André Agassi.

A partnerek az induló együttműködés keretein belül hátrányos helyzetű fiataloknak is segítenek. A vállalat a torna helyszínén található két Lavazza kávézóban eladott minden csésze kávé után 1 dollárt adományoz a közoktatás átalakításán dolgozó USTA Alapítványnak, és a gyermekek számára új lehetőségek megteremtésén dolgozó André Agassi Oktatási Alapítvány (Andre Agassi Foundation for Education) javára. Az összegyűjtött adományt az alapítvány „Summer of a Lifetime” elnevezésű, több mint 1200 résztvevővel Nevadában zajló főiskolai előkészítő programjára, valamint főiskolai tandíjtámogatásokra fogja fordítani.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!