Egy csoki, ami nem (annyira) veszélyes csábítás

Egy csoki, ami nem (annyira) veszélyes csábítás
Újabb innovatív technológiát állít az egészséges táplálkozás szolgálatába a Nestlé

A Nestlé egyik ikonikus édességmárkájában debütál a vállalat világelső innovációja, a porózus szerkezetű cukor. Az ezzel készült csokoládé a hasonló édességekhez képest 30 százalékkal kevesebb cukrot tartalmaz, de ugyanolyan édesnek érezzük, mint a hagyományos terméket. Mindezt kizárólag természetes hozzávalókkal, édesítőszerek használata nélkül érték el a Nestlé kutatói.

A korszakalkotó felfedezés a következő hetekben a Nestlé egyik ikonikus csokoládémárkájában, az 1936-ban megjelent Milkybarban debütál az Egyesült Királyság és Írország boltjainak polcain. A Milkybar Wowsomes azon szülők részére kínál alternatívát, akik kiegyensúlyozottabb nassolnivalót szeretnének biztosítani gyermekeiknek.

A 2016-ban bejelentett tudományos áttörésből a Nestlé svájci, brit és cseh szakemberei egy év alatt formáltak kereskedelmi forgalomban kapható édességet.

A vállalat kutatói kizárólag természetes összetevők – víz, cukor és tejpor - felhasználásával módosították a cukor szerkezetét, porózus, levegős szerkezetű verziót létrehozva. Az amorf, könnyített szerkezetű cukor jóval hamarabb olvad el a szánkban, mint a hagyományos kristályszerkezetű, melynek tömör kristályszemcséi lassan oldódnak. Ennek következtében a lazább szerkezetű cukorból édesebbnek érezzük ugyanazt a mennyiséget, mint a kristályos változatból. Az ezen az elven működő strukturált cukor nem egy mesterséges édesítőszer, hanem csupán módosított szerkezetű cukor.

A Nestlé arra törekszik, hogy továbbra is javítsa a gyermekeknek kínált édességei tápanyagtartalmát és összetételét, hogy azok könnyebben beilleszthetőek legyenek egy kiegyensúlyozott étrendbe. Ezért a közeljövőben a gyerekeknek kínált további csokoládémárkáiban, így a Magyarországon forgalmazott termékek esetében is használni kívánja az új technológiát a cukortartalom csökkentése érdekében, a nagyszerű íz megtartása mellett.

Az innováció összhangban áll a Nestlé jobb életminőséget és egészségesebb jövőt megteremtését célzó törekvéseivel. A társaság 2000-ben kezdte el termékei cukortartalmának folyamatos csökkentését. Elsőként arra tett nyilvános kötelezettségvállalást, hogy 2014 és 2016 között 10 százalékkal csökkenti több terméke cukortartalmát. Ezzel összhangban a Magyarországon is forgalmazott, gyermekeknek szánt gabonapelyhek hozzáadott cukortartalma 23 százalékkal csökkent 2012 óta, valamint 2016-tól kapható nálunk is az új, csökkentett cukortartalmú Nesquik kakaóitalpor, melynek hozzáadott cukortartalmát több mint 50 százalékkal csökkentették - így a zsírszegény tejjel elkészített kakaóital cukortartalma legalább 30 százalékkal alacsonyabb lesz a piacon jelenleg megtalálható többi kakaóital átlagos cukortartalmához képest. A Nestlé 2020-ig tett kötelezettségvállalásai részeként egyes termékei cukortartalmának további 5 százalékkal történő csökkentését vállalta. Az újfajta cukorról itt olvashat részletesebben.

Címkék:gazdaság, nestlé

Uhri László

FKF innovációs vezető

Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!