Bemutatkoznak a hazai vállalatok legsikeresebb CSR programjai

Bemutatkoznak a hazai vállalatok legsikeresebb CSR programjai
2017. május 24-én, idén másodszor rendezik meg a Magyar Adományozói Fórum Katalizátor Műhelybeszélgetését.

A rendezvény célja, hogy alkalmat teremtsen a 2016-os MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatán legnagyobb sikert elért vállalati társadalmi befektetési programok bemutatására és a tapasztalatok megosztására.

A MAF az idei évben újított a vállalatok CSR tevékenységeinek gyakorlati kérdéseire és megoldásaira fókuszáló rendezvény felépítésén, így a résztvevők interaktív módon ismerhetik meg a díjazott vállalatok kiemelkedő támogatási programjait. A Műhelybeszélgetés egyedi abból a szempontból, hogy az idei esemény résztvevői a hagyományoktól eltérő módon, a vállalatok prezentációit követően „forgószínpados” beszélgetések formájában kérdezhetik a vállalatok képviselőit társadalmi befektetési tevékenységeikről. A programra ezúttal is érdemes ellátogatnia a téma iránt érdeklődő civil és vállalati szakembereknek, hiszen amellett, hogy átfogó képet kapnak az aktuális CSR trendekről, a kiscsoportos beszélgetések során személyes szakmai tapasztalataikat is megoszthatják, a rendezvény szüneteiben pedig lehetőségük nyílik az ismerkedésre és a kapcsolatok építésére.

A májusi eseményre meghívott vállalatok: Dreher Sörgyárak Zrt., Ericsson Magyarország, Heineken Hungária Zrt., Magyar Telekom Nyrt., MOL Nyrt., Tesco-Global Áruházak Zrt.

Jelentkezési határidő: 2017. május 18.

A részletes programmal és a jelentkezéssel kapcsolatos információk ezen a linken érhetőek el.


Dobó Mátyás

Magyar Telekom

Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!