A P&G és a jó élet újradefiniálása

A P&G és a jó élet újradefiniálása
Virginie Helias egy éve tölti be a Procter & Gamble fenntarthatóságért felelős alelnöki pozícióját. Az eddigi eredményeiről a Sustainable Brands-nek számolt be.

Hivatalba lépésekor azt mondta, hogy az alkalmazottak fenntarthatóság melletti elköteleződésének növelése lesz az első célkitűzése. Milyen eredményeket értek el ezen a területen?

Tovább folytattuk a fenntarthatóság stratégiába építését minden kategóriában, innovációnkban, a márkaépítésben és a szervezeti kultúrában. Arra ösztönöztük az üzletágvezetőket, hogy beszélgessenek a beosztottaikkal a fenntarthatóság fontosságáról a saját munkájukban, és ma már a munkatársaink 80 százaléka hisz abban, hogy hozzájárulhat a szervezet ezirányú erőfeszítéseihez.

A P&G 2017-ben bejelentette, hogy a gyártásának 56 százaléka lerakotthulladék-mentes, 2020-ra pedig 100 százalékot szeretne elérni. Emellett bemutatták a világ első, újrahasznosított tengeri hulladékból készített samponosflakonját is. Vannak hasonló izgalmas kezdeményezéseik?

Jelenleg 65 százalékon állunk a lerakotthulladék-mentes termelésben. Számos innovatív megoldást bevezettünk a hulladék mennyiségének csökkentésére: az ohioi Limában a Tide és a Gain gyártásakor keletkező folyékony hulladékot alternatív üzemanyag alapanyagaként hasznosítjuk, Indiában pedig a nem újrafeldolgozható műanyag laminátumokat ledaráljuk és olcsó építőelemeket készítünk belőlük. A Pampers előállítása során keletkező műanyaghulladékból pedig utcai és iskolapadok, valamint kupakok készülnek. Az első ilyen üzemünk Olaszországban működik, de a közeljövőben Hollandiában és Indiában is nyitnánk egyet, a távlati cél pedig a globális elterjesztésük.

Az idei év témája a vállalatnál „a jó élet újradefiniálása” annak érdekében, hogy a fogyasztók jobb és fenntarthatóbb életre vágyjanak. Hogyan vehetőek rá erre a vásárlóik?

A P&G márkái lehetővé teszik, hogy az emberek fenntarthatóbb döntéseket hozzanak. Ezt olyan innovációkkal érjük el, amelyek a fenntartható életet teszik a legkívánatosabb opcióvá. Ilyen például a Tide PurClean, amely 65 százalékban növényi alapanyagokból, megújuló forrásból származó elektromos áram felhasználásával készül, és a Tide tisztító hatását nyújtja, vagy az előáztatást megspóroló Cascade Platinum mosogatószer.

A teljes interjú itt olvasható.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!