Bemutatkozott a Magyar BOR Intézet

Bemutatkozott a Magyar BOR Intézet
Az Intézet célja a borkultúra fejlesztése, és az ágazattal kapcsolatos tudásanyag fejlesztése, rendszerezése, oktatásának támogatása.

Február végén a Kadarka borbárban egy sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a Magyar BOR Intézet, amely egyfajta tudásközpont szerepét kívánja betölteni, azzal a céllal, hogy segítse a (nem csak) fiatalok borra nevelését, illetve egy új szemléletű magyar borkultúra kialakítását. A „Hagyomány, innováció, jövőkép” jelmondat égisze alatt meginduló Intézet innovatív jellege az újszerű megközelítésből, a közlemény szerint a fiatalosságból és a megvalósítandó projektekhez kötődő dinamizmusból fakad. Kezdetben három területre kíván koncentrálni:

  • Összeállítanak egy magyar és angol nyelvű információs honlapot – és az azt kiegészítő okostelefon-alkalmazást-, amely bemutatja az összes borvidéket és borászatot, a Kárpát-medencében honos szőlő- és borfajtákat.
  • Az ifjúság borra nevelése kapcsán középiskolai ismeretterjesztő foglalkozások koncepciójának kidolgozása mellett fakultatív egyetemi kurzusok megszervezését támogatják a tematika elkészítésével. Mindezt segítendő fogtak neki a honfoglaló.hu mintájára a borfoglaló.hu elkészítésének, melyben borvidékekért folyik majd a küzdelem.
  • Felvállalják nemzetközi kitekintésű komparatív kutatások elkészítését, melyek célja az ágazat segítése, egyúttal tabuk és mítoszok lebontása is. Az első – húsz országra kiterjedő - kutatás témája a nemzeti bortámogatási koncepciók vizsgálata lesz.

A borhoz különbözőképp kötődő fiatalok által alapított Intézet új szervezeti alapon született meg. Az Intézet a magyar borkultúráért régóta munkálkodó neves szakértőkkel szorosan együttműködik, őket is igyekszik tanácsadóként és szakértőként bevonni a szakmai munkába.

Az Intézet egy Facebook-oldalon mutatkozott be először, saját tartalmú honlappal néhány hét múlva jelentkezik.


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!